Színművész.
Egerben született. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1997-ben diplomázott Marton László osztályában, majd rögtön a Vígszínházhoz szerződött. Az 1999 óta működő Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekar zenekarvezetője. 2009-ben a Pannon Egyetemen színháztudomány szakos bölcsész MA diplomát szerzett. Évről évre társulatunk egyik legtöbbet játszó színésze, és több filmszerep is köthető a nevéhez. 2006-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2008-ban A léggömb elrepül című egyszemélyes Kosztolányi-estjéért Ajtay Andor-emlékdíjat kapott. 2009-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház, 2011-ben pedig Jászai Mari-díjat vehetett át.
Jelenlegi szerepei: 
Hegedűs a háztetőn: Lázár Wolf, mészáros
 A léggömb elrepül: Előadja
 A padlás: TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
 Tévedések vígjátéka: Angelo
 Az ünnep: Poul
 Játék a kastélyban: Gál
 A dzsungel könyve: Csil
 Makrancos Kata: Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérője
 Jóembert keresünk: Második Isten
 Átutazók: ELHANAN
 Az álomkommandó: Hoffmann Juliusz, Manó szerepében
 Vízkereszt, vagy amit akartok: Malvolio, Olivia udvarmestere
 A Mester és Margarita: Pilátus
 Julius Caesar: Casca
 Össztánc: Játsszák
 Popfesztivál 40: TANÚ, JOSHUA
Fontosabb szerepei
Collodi-Litvai: Pinokkio - Pinokkio
 Korognai Károly: Szabadon foglak - Larry
 Wilder: A mi kis városunk - George Gibbs
 Shakespeare: Vihar - Stephano
 Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Csil
 Gorkij: Nyaralók - Rjumin
 Eisemann-Halász-Békeffi: Egy csók és más semmi - Péter
 Fényes-Romhányi: Hamupipőke - Szakács-Takács-Kovács
 Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai-Rousseau-Pap-Szerelő
 Shakespeare: Tévedések vígjátéka - Angelo
 Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Apa
 Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Gál
Díjai
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2006)
Nádasdy Kálmán Sanzonverseny II. helyezés (2007)
Ajtay Andor-emlékdíj (2008)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2009)
Jászai Mari-díj (2011)
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (2012)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2013)
Ajtay Andor-emlékdíj (2014)
Filmszerepei:
Csinibaba r.: Tímár Péter - Ede, a kisdobos
 6:3 r.: Tímár Péter - Rudi, borbélysegéd
 Jadviga párnája r.: Deák Krisztina - Buchbinder Miki
 Valami Amerika r.: Herendi Gábor - Rendezőasszisztens
 Kelj fel komám, ne aludjál ! r.: Jancsó Miklós - Béla
E-mail:
 fesztbaum.kukac.szinhaz.hu