Táncos, koreográfus, egyetemi tanár, színházigazgató.
Táncművészi pályafutás:
Vienna Dance Laboratory, 1986 – 1989
Budapest Táncszínház (a társulat alapító tagja, táncosa, balett mestere és koreográfusa, 1991 – 1997
Magyar Nemzeti Ballet (Magyar Állami Operaház), 1989 – 2000
Táncpedagógusi pályafutás:
A Magyar Táncművészeti Főiskola kortárs tánc pedagógusa, Budapest, 1998 – 2000
Dance Centre Prague Conservatoire táncművészeti iskola állandó mestere, valamint házi koreográfusa a Ballet Prague Junior társulatának, Prága, 1995-2016
Sukromné Konzervatorium Kosice tánc konzervatóriumnak állandó vendég tanára, Kassa, 2013-
Társulatvezetői pályafutás:
A Magyar Nemzeti Balett Kortárs Koreográfus Stúdiójának alapítója, valamint művészeti vezetője, 1998 – 2001
Pécsi Balett – művészeti vezető, 2000 – 2003
Debreceni Balett – balett igazgató, 2003 – 2006
Magyar Balett Színház – alapító, valamint művészeti vezető, 2006 – 2009
South Bohemian Ballet (Csehország) balett igazgató, 2009 – 2016
Hazai és nemzetközi díjak:
Harangozó Díj (A magyar táncéletben végzett, kiemelkedő koreográfusi munkásságának elismeréseként), 2003
A Cseh Színházi Magazin Díja (az évad legjobb színházi produkciójáért járó díjat, külföldi állampolgárként elsőként vehetett át, „A Csodálatos mandarin“, valamint a „Tűzmadár“ című balettek után), 2010
A Cseh Táncszövetség díja, az „Évad legjobb Koreográfusa Díj“ a „Kafkai“ („Kauza Kafka“ – „Kafkaesque“ ) című balettért, 2015
Jelentősebb koreográfiák:
Négy évszak (Budapest Táncszínház)
Panta Rei (Győri Balett)
Beszélő testek (Magyar Nemzeti Balett)
Requiem az ifjúságért (Magyar Nemzeti Balett)
Súlyos suhanások (Magyar Nemzeti Balett)
Featherless wings (Baleto Argentina de Julio Boca)
Feathers (Norfolk Ballet)
A tűzmadár (Estonian National Ballet)
Támad a szél (Pécsi Balett)
Bolero (Pécsi Balett)
A csodálatos mandarin (Pécsi Balett)
Zárt függönyök (Pécsi Balett)
Carmen (Pécsi balett)
Diótörő (Pécsi Balett)
Mirabell (Debreceni Balett)
So in love (South Bohemian Ballet)
Lost senses (Ballet Prague Junior)
In and out (South Bohemian Ballet)
Zero gravity (South Bohemian Ballet)
Lunatic (South Bohemian Ballet)
Szentivánéji álom (South Bohemian Ballet)
Rómeó és Júlia (South Bohemian Ballet)
Hattyúk tava (South Bohemian Ballet)
Odd couples (South Bohemian Ballet)
The magic flute (Ballet Prague Junior)
Drawings in the sand (South Bohemina Ballet)
Sounds and pictures (South Bohemian Ballet)
Painted rainbow (International Gala – Finn ország)
Frozen roses (Magyar Balett Színház)
About Kafka (South Bohemian Ballet)
Daphne et Chloe (Litvanian National Ballet)
The case of Prometheus (Ballet Prague Junior)
Grace (Sukromné Konzervatoire Kosice)
Furcsaságok (Székesfehérvári Balett Színház)
Blablabla (Székesfehérvári Balett Színház)
"Parádé" - Székesfehérvári Balett Színház
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
10.Színházi Olimpia, DEPO Dance Festival, “Színház szavak nélkül” -Bolero & Parádé
Budapest Táncszínház - DEPO
- Rendező-koreográfus, díszlet- és fényterv - PARÁDÉ / BOLERO
1222
Székesfehérvári Balett Színház
Aladdin
Vörösmarty Színház
Aritmia - Székesfehérvár Balett Színház - 10. Sissi Őszi Tánchét
Bethlen Téri Színház
- Koreográfus, Színpadkép és fényterv
Diótörő
Veszprémi Petőfi Színház
Diótörő/ Székesfehérvári Balett Színház
Vörösmarty Színház
- Rendező-koreográfus, fényterv
Fantomfájdalom
Csiky Gergely Színház
Fantomfájdalom - Székesfehérvári Balett Színház előadása
Magyar Színház
- Rendező-koreográfus, Díszletterv és fényterv
Fantomfájdalom/ Székesfehérvári Balett Színház
Vörösmarty Színház
- Rendező-koreográfus, Díszletterv és fényterv
Hattyúk tava
Vörösmarty Színház
Játék a tűzzel
Vörösmarty Színház
Kövek/ Székesfehérvári Balett Színház
Vörösmarty Színház
- Rendező-koreográfus, Librettó, Látvány- és díszlettervező
Nomádok
Vörösmarty Színház
- Rendező-koreográfus, Fényterv
PARÁDÉ & KONCERT Székesfehérvári Balett Színház és Boban Marković Orkestar
Margitszigeti Színház
- Rendező-koreográfus / PARÁDÉ
Percről percre
Székesfehérvári Balett Színház
Pillangók est
Vörösmarty Színház
Prométheusz
Vörösmarty Színház
- Koreográfia, Libretto és dramaturgia, Színpadterv koncepció, Fényterv
Rómeó és Júlia
Vörösmarty Színház
Székesfehérvári Balett Színház: Kövek
Müpa
- Rendező-koreográfus, librettó, látvány- és díszlettervező / Director/choreographer, libretto, scenographer
Székesfehérvári Balett Színház: Parádé / BARTÓK TAVASZ 2022
Müpa
- Koreográfus-rendező, Díszlet-fény / Choreographer-director, Set-lighting
Tűzmadár- Székesfehérvári Balett Színház
Vörösmarty Színház